04 Majdnem leestem a székről...

Amikor ezt meghallottam, majdnem leestem a fogorvosi székről. Egyszerre okozott határtalan örömöt és boldogságot, hogy végre kimondta nekem ezt a mondatot egy fogorvos (erre a mondatra azonban várnom kellett legalább 20 évet), és volt hihetetlen, és ébresztett bennem gyanút, hogy vajon ő miért mond homlokegyenest mást, mint az előző nagyjából 10 fogorvos, ahol az elmúlt években jártam??? Hogyan állíthatja valaki ekkora határozottsággal azt, ami másik 10 orvosban – mint ötlet – még csak fel sem merült soha, sőt az a 10 másik orvos ennek a totális ellentétjéről volt meggyőződve?

És volt még egy harmadik érzés is bennem, ami miatt a fejemet tutira elöntötte a vörösség, és az egész addig maradt is az ábrázatomon, amíg álomra nem hajtottam a fejemet, ugyanis meg kellett emésztenem, hogy majdnem milyen súlyos hibát követtem el: ha nem találom meg ezt a nagyszerű fogorvost, akkor én két hónappal később egy másik rendelőben, egy másik fogorvos javaslatára kihúzatom a felül 2 jó fogamat (majd idővel az alsó kettőt is). Amit 30 éves koromig nem húzattam ki sehol. (Plusz két ki nem nőtt bölcsességfogamat is majdnem kiműttettem előtte, amire minden fogorvos azt mondta, hogy az is jobb, ha kinn van, mint ha benn hagynánk – de ez nyilván a kisebbik áldozat)

Ugyanis 20-tól 30 éves koromig mindig foglalkoztatott a kérdés (hol jobban, hol kevésbé), hogy vajon tart-e már ott az orvostudomány, hogy meg lehetne az én fogaimat is – foghúzás nélkül – szabályozni? Ezért ez alatt a kb. 10 év alatt jártam vagy 10 különböző maszek rendelőben, és vártam a csodát. Vártam, hogy hallhassam már ezt a mondatot!

Amikor teljes megtévesztettségben élsz...

Mert szörnyű volt úgy élni 10-től 30 éves koromig, hogy igazából nem is volt választási lehetőségem sem: elhitették velem, hogy csak foghúzás árán lehet fogszabályzóm, máshogy nem igazán.
Mert az én számban akkora torlódások vannak, annyira nincs hely, hogy csak így lehet helyet teremteni. Gondoltam is mindig: „miért, talán másoknak, akiket az utcán, vagy a suliban fogszabályzóval láttam, azoknak ezek szerint vagy mindnek kihúzták jó fogaikat, vagy akkora mázlistának születtek, hogy nem volt rá szükség, mert nem volt ekkora káosz a szájukban, mint nekem? Miért csak én vagyok ilyen peches?”

És ezért az olyan időszakaimban, amikor kevésbé foglalkoztatott ez a téma, mindig azzal hessegettem el a gondolatot a fejemből, hogy „nekem majd akkor (öreg banya koromban) lesz fogszabályzóm, ha már elkezdenek romlani és kipotyogni a fogaim, és amikor már úgysem bánnám, hogy kihúznak itt-ott egyet-egyet”, vagy „majd ha tart már ott az orvostudomány, hogy meg lehet ezt oldani foghúzás nélkül is”. Ez utóbbi gondolatot persze rögtön követte egy olyan cinikus gondolat is, hogy „persze, majd egyszer csak feltalálják azt az eljárást, hogy képesek lesznek valakinek szélesebb állkapcsot műteni – biztosan szépen fog kinézni tőle az ember!”.

A laikus hozzá nem értésemet ez a kis gondolatmenet is remekül mutatja, amin a fogorvosom csak diszkréten elmosolyodna, és azt mondaná: „hát, közel nincs erről szó”.