Amikor a fejembe vettem,
hogy le akarom írni a saját fogszabályzós tapasztalatomat, akkor
még az öröm és a csoda hatása alatt álltam, és
világgá akartam kürtölni azt a boldogságot, amit az okozott,
hogy hosszú évek alatt sikerült megtalálnom azt a rendelőt, ahol
segíteni tudnak az én szabálytalan fogaimon is, ami már-már
kilátástalannak tűnt a számomra.
Egyenesen annyira
találtam lehetetlen dolognak, hogy én valaha
fogszabályzáson essek át, mint ahogy más arra gondol, hogy mennyi
esélye lehetne annak, hogy megnyerje az ötös lottót. Ez furcsán
hangozhat akkor, amikor manapság már minden eszköz és eljárás a
rendelkezésre áll, és még divat is fogszabályzót viselni, de
mindjárt elmondom, hogy mindezek ellenére én miért láttam rá
ilyen csekély esélyt.
Később – ekkor már
megvolt a hőn áhított fogszabályzóm - az örömömet és a
boldogságomat felváltotta a felháborodás azon, hogy
rá kellett jönnöm, hogy az ember a saját érdekében
még egy orvosnak sem feltétlenül szabad, hogy elhiggye, amit
állít. Legalábbis Magyarországon. És Budapesten ez a siralmas
helyzet. Erre később részletesen kitérek.
Előzmények
Hála az égnek, életem
eddigi 31 évében túl sok időt nem kellett eltöltenem az egészségügyi rendszer bugyraiban, ezért
tapasztalatom sem sok volt ezen a téren, főleg a fogszabályozás terén.
Mindenesetre én évekig falakba ütköztem, amikor eljutottam arra a pontra, hogy szerettem volna megszabályoztatni a fogaimat.
Mindenesetre én évekig falakba ütköztem, amikor eljutottam arra a pontra, hogy szerettem volna megszabályoztatni a fogaimat.
Évekig az munkált bennem, hogy egyszerűen nem tudtam elfogadni
azt, amivel éveken (sőt évtizedeken) át traktált egyik fogorvos
a másik után, és ami miatt ma már kinyílik a zsebemben a bicska,
ha csak visszagondolok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése