02 Kezdetek

Amikor a fejembe vettem, hogy le akarom írni a saját fogszabályzós tapasztalatomat, akkor még az öröm és a csoda hatása alatt álltam, és világgá akartam kürtölni azt a boldogságot, amit az okozott, hogy hosszú évek alatt sikerült megtalálnom azt a rendelőt, ahol segíteni tudnak az én szabálytalan fogaimon is, ami már-már kilátástalannak tűnt a számomra.

Egyenesen annyira találtam lehetetlen dolognak, hogy én valaha fogszabályzáson essek át, mint ahogy más arra gondol, hogy mennyi esélye lehetne annak, hogy megnyerje az ötös lottót. Ez furcsán hangozhat akkor, amikor manapság már minden eszköz és eljárás a rendelkezésre áll, és még divat is fogszabályzót viselni, de mindjárt elmondom, hogy mindezek ellenére én miért láttam rá ilyen csekély esélyt.

Később – ekkor már megvolt a hőn áhított fogszabályzóm - az örömömet és a boldogságomat felváltotta a felháborodás azon, hogy rá kellett jönnöm, hogy az ember a saját érdekében még egy orvosnak sem feltétlenül szabad, hogy elhiggye, amit állít. Legalábbis Magyarországon. És Budapesten ez a siralmas helyzet. Erre később részletesen kitérek.

Előzmények

Hála az égnek, életem eddigi 31 évében túl sok időt nem kellett eltöltenem az egészségügyi rendszer bugyraiban, ezért tapasztalatom sem sok volt ezen a téren, főleg a fogszabályozás terén.

Mindenesetre én évekig falakba ütköztem, amikor eljutottam arra a pontra, hogy szerettem volna megszabályoztatni a fogaimat.

Évekig az munkált bennem, hogy egyszerűen nem tudtam elfogadni azt, amivel éveken (sőt évtizedeken) át traktált egyik fogorvos a másik után, és ami miatt ma már kinyílik a zsebemben a bicska, ha csak visszagondolok rá.

10 Télen, vagy nyáron érdemes elkezdeni?

Szóval április 14-én megkaptam a fogszabályzómat, és nem kellett kiműttetnem előtte még a bölcsességfogaimat sem, nemhogy sima fogaimat!

Véleményem szerint egyébként az időpont választás is ideálisabb, ha tavasszal kerül fel a fogszabi, főleg ha a kényelmetlen harapásemelővel kiegészülve, mivel ekkor kezdenek bejönni a frissebb, lédúsabb szezonális gyümölcsök, és jobban lehet válogatni a kínálatból, mint télvíz idején.

Ráadásul, ha az ember ismeri magát annyira, mint én, hogy tudjam, hogy ősszel azzal kezdem, hogy megfázok az első szezonálisan érkező fertőzéssel, akkor külön jó, ha még az orrfolyás és orrfújás elkerül egy ilyen kritikus időszakban.

Egyébként szólok, hogy ha eddig mondjuk visszatartó erő volt az a gyűrű, amit az utolsó előtti rágófogakra szoktak feltenni (ez tartja a fogszabályzót), akkor már létezik olyan fogszabályzó, amihez nem kell gyűrű, nekem is ilyen van.
Ennek a gyűrűnek a felhelyezése sokakban azért kelt félelmet, mert a gyűrűt konkrétan fel kell húzni egy hátsó fogadra, fel kell erőltetni, feszegetni, egészen a fognyakig, ami fájdalmas, és sokszor előtte szeparálást végeznek úgy, hogy a fog két szemközti oldalán lévő fog közé pici ékeket (gumikat vagy pöcköket) tesznek 1-2 napra, ezáltal távolítják azokat a fogakat, amik a gyűrűt viselő foggal lesznek szomszédosak. Ez elég rossz érzés lehet, mert folyamatosan úgy érzed, mintha epermag lenne a fogaid között, és nem tudod kiszedni.


Miért kaptam pont fém fogszabályzót?

Mielőtt belekezdtem volna a fogszabályzásba, a fejembe vettem, hogy nekem nem fém, hanem porcelán, tehát fehér színű fogszabi kell. Ugyanis az én fogaim annyira katasztrófálisan csálén álltak, hogy arra gondoltam, hogy a drótot annyira sok helyen kell meghajlítani majd, hogy biztosan nagyon idétlenül fog kinézni.

Aztán a fogorvosom erről lebeszélt. Egyrészt azt mondta, hogy mivel extrém nagy torlódások vannak a fogívemben, ezért biztosan nem bírná el egy porcelán brekett azt a rotációt, amit a kezdeti változások igényelnek. Így maximum kombinált fogszabályzó jöhet szóba, ami azt jelenti, hogy a 6 metsző fogamra (ami szemből látszódna) kerülnének a porcelán brekettek, majd a hátsó fogaimra fémek.
De mivel a breketteket olyan hófehérre gyártják, amennyire az én fogaim nem fehérek (a legtöbb ember fogai sajnos nem hófehérek), ezért a kicsit sárgásabb fogaimon azok ugyanolyan feltűnőek lennének, mint a fém brekettek.
Ráadásul ha fehér ívet is szeretnék, arról tudnom kell, hogy az is egy fém színű drót, csak le van festve fehérre. És amint ezt a drótot valahol megtöri (márpedig az első időkben kénytelen megtörni, hiszen annyira rá kell hajtogatni a csálé fogaimra), a töréspontoknál azonnal elkezd kopni, és fogmosáskor, evéskor a fehér festéket tovább koptatnám róla.
A kopott ív pedig előbb-utóbb fém színű lesz, és ha helyette ismét fehér ívet szeretnék, annak darabja 3.000 forint, ami a kezelés végére akár 100.000 forinttal is megdobhatná a végösszeget.

Ha a fogaim is fehérek lennének, és a drót ív sem kopna, akkor is csak távolról nézve lenne tényleg láthatatlan. Közvetlen közelről nyilván szembetűnne bárkinek, hogy fogszabályzót viselek.

Ráadásul a porcelán fogszabályzó brekettjei nagyobbak, mint a fém brekettek, ezt is számításba kell venni.

Úgyhogy úgy voltam vele, hogy ha a torlódásaim miatt amúgy sem lehetne teljesen porcelán az egész fogszabályzóm, akkor kb. kit akarok becsapni azzal, hogy igyekszem feltűnésmentessé varázsolni a feltűnőt?

Tehát végül győztek az észérvek, és mégis fém fogszabályzót kértem.

Esztétika:

Hogy ez hogy nézett ki? Mármint hogy néztem ki a kezdet kezdetén fogszabályzóval? Hát az minden képzeletemet felülmúlta! Nem nézett ki jól, sőt! Elkeserítő volt a látvány. De szerencsére az ember sok mindent kibír, és őszintén szólva ugyan kire vicsorítottam volna úgy, mint ezen a képen?
Senkire. Így tehát ezen az átmeneti fázison is túljutottam.

11 Ennél biztosabbra már nem is mehettem volna!

Na most, ugyebár én még „tartoztam egy látogatással” annak a doktornőnek, aki a munkahelyemhez közel rendelt, és áprilisra ígért nekem egy komplett kezelési tervet.

És mit adott isten? Pont április 14-re szólt az időpontom hozzá, aznapra, amikor a fogszabályzót ebben az ideális rendelőben ígérték, hogy megkapom. És ugye hülyén nézett volna ki, ha fogszabályzóval a fogaimon megjelenek az orvosnál, hogy adjon kezelési tervet. Így választhattam, hogy vagy lemondom az időpontot, vagy korábbra próbálom áttenni.

Most biztosan hülyének gondoltok majd, de én utóbbit választottam. Már csak kíváncsiságból is elmentem, hogy meghallgassam, mit mond. Sikerült az időpontot is áttennem, 4 nappal korábbra. Aztán azzal távoztam, hogy „rendben, köszönöm, majd még átgondolom!” Ugyanis ő volt, aki azt mondta, hogy lehet, hogy foghúzás lesz a vége, de nyilván nem azzal kezdené, hogy kihúzná a fogaimat. Viszont itt előbb csak a felső fogszabályzómat kaptam volna meg, alulra meg később, olyan fél évre rá rakta volna fel (mert harapásemelőt egy szóval sem mondott, hogy kellene).

Szóval, nem tudom, hogy ennél a rendelőnél meddig tartott volna a dolog, és hogyan csinálták volna egész pontosan a kezelésemet, de ma már nem is szeretném tudni!

12 A felnőtt korban végzett fogszabályzás előnyei

Belegondoltam, hogy ha nekem gyerekként kellett volna ilyesmit viselnem (a harapásemelővel "megkoronázott" fém fogszabályzót), ráadásul foghúzás árán, akkor biztosan rémálom lett volna a dolog.
Ugyanis egy fogszabályzót azért minden étkezés után meg kell mosni, és erre diákként nem lettek volna olyan nyugodt körülményeim az iskolában, mint felnőttként a munkahelyemen. És a pösze beszéd miatt a gyerekek képesek egymást még cikizni is, engem viszont senki nem cikizett a melóban (lévén, hogy felnőttek között voltam).

Harmadrészt, mivel a harapásemelővel lehetetlenség rágni, és az ember 3-4 hónapig szabadságra küldi teljes mértékben a rágóképességét, így az iskolában szokásos kaja (akár a menza, akár a szokásos szendvics, amit csomagolni szoktak otthon) nem ment volna, ilyesmit egyáltalán nem tudtam enni.

Szóval nem csak amiatt volt jobb, hogy felnőttként estem túl ezen az egész procedúrán, mert egy felnőtt esetleg jobban elviselt volna 2-2 fog kihúzását, majd a fogszabályzót, hanem a harapási rendellenesség megszüntetéséig viselt harapásemelő még felnőttként is igen nagy kihívás elé állított.
Egy iskolában általában nem jellemző alapfelszereltség a mikró, ahol a krémleveseimet, és a főzelékeimet, amiket tudtam enni, meg tudtam volna melegíteni. Viszont egy munkahelyen általában ezek nem számítanak különlegességnek.

13 Harapásemelő és elasztikus gumihúzás

Ez a bizonyos harapásemelő, illetve a tény, hogy amikor azt berakták a számba, még hosszú hetekig csak egy-két ponton érintkezett az alsó fogsorommal, elég ijesztő volt. Ugyanis szegény alsó metsző fogaim (meg persze a felsők is) álltak olyan kuszán, hogy egyik fog kicsit beljebb, másik fog kicsit kijjebb, de semmiképpen nem egy egységes sort képeztek. Szóval a harapásemelő is eltérő pontjain érintkezett a fogaimmal alul.
Ezért amikor pl. tüsszentettem, és összekoccantak a fogaim, akkor mindig attól féltem, hogy nehogy letörje a harapásemelő az alsó metsző fogaimat, amikor összekoccant velük. Az ember bele sem gondol abba, amikor nincsenek ilyen „kacatok” a szájában, mint a fogszabályzó és a harapásemelő, hogy egy fog-összekoccantás során bizony alapesetben a rágófogak koccannak össze egymással, most viszont éppen nem azok, hanem a – szerintem – sérülékenyebb metsző fogak koccantak.

El is játszottam a gondolattal, hogy ha még csak most kezdődne a tél, és jönnének be a vacogósabb idők, akkor ismét „veszélybe” sodornám a kis metsző fogacskáimat, úgyhogy ismét megveregettem a vállamat, hogy tavasszal vágtam bele a dologba, és nyáron kellett viselnem a szörnyű harapásemelőt.

Amikor megkaptam a fogszabályzót és vele együtt a harapásemelőt is, 2 nap múlva már rongyoltam is vissza a rendelőbe, mivel annyira hegyesnek éreztem a nyelvemmel az emelőt, hogy a nyelvem elülső felébe konkrétan csíkot húzott, azaz nyomot hagyott ez a harapásemelő. Az orvos csak egy pár tizedmilliméternyit csiszolt le belőle, ami által még mindig rettentően zavart, tehát kényelmesebbnek cseppet sem éreztem, és a pöszeségem sem lett tőle jobb. Egyedül annyi, hogy már nem volt annyira hegyes. Ehhez is csak az idő múlásával tudtam hozzászokni, nagyjából 1 hónap múlvára sikerült.

Azt azért fontos tudnotok, hogy ez a harapásemelő önmagában semmit nem javít a mély harapásomon, ennek egyedüli célja, amiért ráépítették a fogaimra, hogy megakadályozza, hogy a felső metsző fogaimmal leharapjam az alsó metsző fogaimon lévő breketteket.

A mély harapást az ún. elasztikus gumihúzás szüntette meg, amiket magamnak kellett beakasztanom a fogszabályzós brekettek meghatározott pontjaira az alsó fogsoromon, majd a felső fogsoromon. Tehát ezek a gumik összekötötték az alsó és a felső fogsoromat egymással. Namost ez elég idétlenül nézett ki, amikor szélesebb mosolyt eresztettem meg (nem nagyon történt ilyen nyilvános körökben), vagy ha mondjuk az „é” betűt kellett kimondanom.

Ezek a gumihúzások leginkább apró befőttes gumikhoz (vagy inkább olyan gumikarikákhoz hasonlítanak – különösen méretüket tekintve -, melyeket nemrégiben kezdtek karkötők fűzéséhez használni), és sárgás fogszínűek.

Egyszer megfogtam egy ilyen gumikarikát, és viszonyításként kerestem mellé egy olyan tárgyat, melynek a mérete mindenki számára egyértelmű, hogy legyen viszonyítási alap. Meg is találtam a megfelelő tárgyat hozzá: egy gémkapcsot. A gémkapocs egyik csücskében pont el is fért.

Tehát ezeket a kis gumikarikákat nagyjából állandóan viselnem kellett, egyedül étkezés és fogmosás során vehettem ki, vagyis napi 22-23 órát viselni illett a saját érdekemben.

Ugyanis ha lelkiismeretesen betartom, hogy ennyit, 22-23 órát viselem, akkor 4 hónap alatt 4 mm-nyit tudnak mozdulni a fogaim, ha viszont ennél akár csak 2 órával kevesebbet (tehát 20-21 órát) hordtam volna, akkor már csak 2 mm-nyit, ha pedig 18-20 órát viseltem, akkor már csak 1 mm-nyit. Ezt a fogorvosom mondta, és mivel én tényleg azt akartam, hogy minél előbb kikerüljön a harapásemelő a számból, nem is linkeskedtem el. Úgy gondolkodtam, hogy ha napi 18-20 órás viselés után is csak 1 mm-nyit mozdulnak a fogak 4 hónap alatt, ami elég sok idő, tehát ha csak alvási időben akartam volna hordani, az sehogy sem ment volna, mivel az ember nem alszik többet általában 8-9 óránál, de 18-20 órát semmi szín alatt.

Ezt olyan komolyan vettem, hogy csak közvetlenül evés előtt vettem ki a számból a gumikarikákat, amíg pl. melegítettem a mikróban, még az alatt az 1-2 perc alatt is benn hagytam, majd evés után nem kezdtem el mosogatni, elpakolni, hanem gyorsan elmentem fogat mosni, majd karikák vissza, és utána folytattam ráérősen a mosogatást, pakolást.

Ennek a fegyelemnek meg is lett az eredménye, mert pár nap híján 4 hónappal később meg is szabadítottak a harapásemelőmtől, pedig 4-6 hónapnyi viselést ígértek az elején. Azt mondta az orvos, hogy még kicsit túl is emeltük a harapásomat, ami nem baj.

Viszont én voltam olyan boldog, amikor ezt a kínzó eszközt kiszedte a számból, mintha nyertem volna a lottón! Mert egészen váratlanul ért, és teljesen más érzés volt enélkül fogszabályzót viselni. Olyan volt, mintha már nem is lenne a számban semmilyen zavaró alkatrész. Pedig a fogszabályzó maradt ugye. Nem hittem el, hogy 4 hónap, és túl is vagyok a nehezén!

Amúgy attól, hogy harapásemelővel tartották távol egymástól a két fogsoromat, attól ez alatt a 4 hónap alatt a fogszabályzó szuperszónikus sebességgel tudta végezni a dolgát, ugyanis a felső fogsoromban lévő hatalmas torlódásokat is 80%-osan megszüntette, és 5 hónap után a felső fogsorom összes foga a helyére került (1 mm-nyit kellett már csak besoroljon az egyik nagyon kiálló fogam a helyére, ami semmiség). Szóval az a fogsor, amire kivétel nélkül minden eddigi fogorvos azt mondta, hogy foghúzással rendezhető csak, 5 hónap alatt teljesen beszabályozható lett, foghúzás nélkül is.

Az a fogam, aminek még 1 mm-nyit kellett megtennie az 5. hónap után, annyira ki volt lökve szegény a sorából, hogy a mögötte lévő két fog között 0 mm-nyi hely volt számára. Tehát konkrétan a mögötte lévő két fogam kontaktpont volt egymással. És ennek a kis fogacskámnak sikerült a fogszabályzóra szerelt kis rugókkal akkora helyet csinálni 4 hónap alatt, hogy teljesen beférhessen a helyére.

A harapásemelő javára írható az az előny, hogy azáltal, hogy az a számban volt, és tényleg nem ért össze egyetlen fogam sem 4 hónapig (csak azzal a 2 foggal, amivel a harapásemelő érintkezett), így a fogszabályzó okozta általános fájdalmat sem éreztem sosem.

Mások azzal riogattak, hogy nekik annyira fájt a foguk a fogszabályzó felhelyezését követően, hogy potyogtak a könnyeik. Nekem meg semmi fájdalmam nem volt. Még furcsálltam is kicsit, hogy vajon én miért nem érzek semmit? Talán nem működik a fogszabályzóm? Aztán egy véletlen folytán rájöttem, hogy miért nem éreztem fájdalmat: rágózás hiányában egyszer bekaptam egy tictac-ot, és amikor ez a kis cukorka a rágófogaim közé sodródott, én pedig ráharaptam, nos akkor azt hittem, bepisilek a fájdalomtól!

Vagyis: az én fogaim is fájtak (volna), csak mégsem éreztem fájdalmat, mert sem rágásra nem tudtam használni őket a harapásemelő miatt, de még csak össze sem értek. Így tulajdonképpen teljesen „ki voltak iktatva a használatból”, és ezzel együtt védelmet kaptam a fájdalommal szemben.

Egészen addig, míg el nem érkezett az első ívcsere! Ugyanis amikor az orvos ívet cserélt, akkor a brekettjeim „ablakait”, melyek oda fogták addig a drót ívet, kinyitotta, és az új ívet ezekbe a brekettekbe bele kellett nyomnia, és a kis ablakokat be kellett csuknia. Ami elég fájdalmas, hiszen ekkor nyomást kell kifejtenie minden egyes fogamra. És ebből adódik, hogy az ún. „állítások” után (helyesebben: ívcserét követően) pár napig fájnak az ember fogai. De annyira fájnak, vagy inkább érzékenyek, hogy már attól is nagyon fájt, ha görögdinnyét próbáltam enni.

Úgyhogy ívcsere után ismét pép evés van pár napig. De ez a pár nap (általában 2-3 nap, maximum) már sétagalopp ahhoz képest, hogy a fogszabi elején 3-4 hónapig folyamatosan csak pépeket tudtam enni.

Szóval simán túlélhető. Mindig azzal tudok csak példálozni, hogy ez a fájdalom a nyomába sem ér pl. egy menstruációs görcsnek. Az legalább 3-4-szer annyira tud fájni (tudom, ezt csak lányok érthetik meg).

14 Új étkezési szokások, új ételek, és ennek következményei

Amolyan „hideg kaját” nem is tudtam enni, se szendvicset, se szalámit, se kenyeret. De még paradicsomot és paprikát sem, amit általában az ember a vajas kenyér, szalámi mellé enni szokott. Még a gyümölcsöket sem tudtam megenni úgy, ahogyan azt megszoktam, hanem mindent csak turmixolva, a banánt – mint legpuhább gyümölcsöt – is legalább villával össze kellett nyomnom. A görögdinnyét sem tudtam volna megenni – ha már akkor lett volna szezonja, amikor megkaptam a fogszabályzót – azt is csak turmixolva. Szóval egyetlen harapást sem tudtam kivitelezni, mivel a két fogsorom között majdnem 1 cm-es rés volt a harapásemelő miatt.

3-4 hosszú hónapig csak pépesített kaját tudtam enni, s nyilván csak olyan ételt tudtam „jó ízzel megenni”, ami pépesítve sem vált gusztustalanná – mint pl. a klasszikus gyümölcsturmixok. Képzeljétek el, hogy egy jó téliszalámit próbálnál meg összeturmixolni, majd megenni. Nem is lehet, mert a turmixoláshoz kell egy kis nedvességtartalom.

Úgyhogy eldönthettem: vagy eszem reggelire zabkását, vagy az ebédhez is aduászként bevált krémlevest és főzeléket – persze hús nélkül. Nade reggelire főtt kaját??

Tehát abszolút nem tudtam enni se kenyeret, se húst, se zöldséget nyersen. Szalámit szintén nem (talán egy fajta kivételével), kizárólag kenőmájast. De a kenőmájas is fura volt, hogy kenyér nélkül ehettem csak, kanalazva.

Könnyebb szalámikat, mint pulykasonkát, vagy ilyesmit nagyon apróra összevágva meg tudtam enni ugyan (majonézzel összekeverve), viszont nagyon megülte a gyomromat, mert ugye nem tudtam rágni rajta egy darabot sem.

S mert az emésztés már a szájban megkezdődik, ahol a nyállal összekeveredve, és összerágva a falat már elég jól elő van készítve, mivel ez a fázis teljesen kimaradt nálam, így sajnos nagyon nehéz volt utána a gyomrom. Konkrétan úgy éreztem magam, mintha lenyeltem volna egy hatalmas követ.

Ezért amikor a reggeli zabpelyhem után az ebédig még rám tört az éhség, amikor még egy csokit sem tudtam megenni, akkor bekanalaztam egy kis kenőmájast. Ha nagyon édesség hiányom volt, akkor Nutellát kanalaztam, vagy szoba-hőmérsékletű túró rudit, azt is összetörve villával. Aztán mivel nyár közeledett, még ehettem jégkrémet is.

Szinte biztosra vettem, hogy ezek után tartósan fogyni fogok, de szerencsére pont az ellenkezője történt (mivel 49-50 kg-nál több sosem tudtam több lenni, ezért nekem létfontosságú volt, hogy ne fogyjak ebből): 2 hónap alatt 2 kg-ot híztam. (Előtte 50 kg fölé sosem tudtam menni, most először történt életemben, hogy 52 kg-ot nyomtam.)

Nemrég találtam egy leírást, mely magyarázatot adhat, miért is híztam, amikor pépeket ettem:
Ha az ételt nem rágjuk meg, a benne található energia nem hasznosul belőle megfelelően. Az emésztőnedvek ugyanis nem "férnek hozzá", emiatt erjedés indulhat meg a tápcsatornában - ennek következménye a puffadás és a gyomorsav túltengés.

Tehát elképzelhető, hogy amikor még meg tudtam rágni az ételt (fogszabi előtt), akkor elnagyoltan rágtam meg, és emiatt nem hasznosult az étel teljes egészében. Most viszont, amikor pépeket ettem, az már könnyen emészthető formában került a gyomromba, tehát azonnal felszívódott, minden molekulája hasznosult, és ennek köszönhetően hízhattam.

15 Nyammogós kaják

Íme néhány példa arra, hogy én milyen ételeket tudtam fogyasztani a "nyammogós korszakomban"!

Reggeli

Zabkása (aprószemű, Spar-ban kapható - illetve már Rossmannban is láttam - Kölln finomszemű)

és ehhez gyümölcsök leturmixolva, akár lefagyasztva is

Levesek

Csurgatott tojásleves

Póréhagyma krémleves

Gombakrém leves

Brokkoli krémleves

Sütőtökkrém leves

Gyümölcsleves

Karfiolkrém leves

Borsóleves

Karalábé leves

Zöldbab leves tejföllel

Karfiolleves tejföllel

Tarhonyaleves

Halászlé (egy doboz sűrítményből is készíthető) és az ebbe áztatott kenyér bele

Húsleves cérnametélttel (összetörve benne villával a zöldségeket)

Főzelékek

Medvehagymás cukkini főzelék

Kapros-tejfölös tökfőzelék

Babfőzelék

Sóska főtt krumplival

Spenót tükörtojással

Krumplifőzelék

Borsófőzelék

Lencsefőzelék

Nem főzelék -féle második kaják, darált húsos ételek

Rizsszem tészta (Gyermelyi)

és ebből bolognai mártással és darált hússal készített bolognai tészta

Hortobágyi húsos palacsinta

Paprikás krumpli összetörve (kolbászokat kiszedve belőle)

Rakott karfiol

Lecsó (nagyon apróra vágva a paradicsom-paprika)

Savanyúság

Leturmixolt cékla

Leturmixolt kovászos uborka

Desszertek

Gyümölcspürék (Kubu és Vitatigris)

Friss gyümölcsből készített gyümölcsturmixok

Tiramisu

Túrórudi (szobahőmérsékleten összetörve villával)

Almakompót

Kókusztekercs, kókuszgolyó
 

Nagyon könnyűre készített túrógombóc

Lidl-ben kapható Mcennedy csokis brownie tejjel

Jégkrémek (kedvencem a Vienetta)

Joghurtok (kedvencem a Pierot - különösen a csokis-mogyorós -, Auchanban kapható)

Nutella

„Hideg kajaként” szolgáló ételek, esetleg reggelire, vagy vacsorára (hogy ne mindig csak főtt ételt együnk)

Pick borjúmájas

Tzatziki saláta bármihez (az uborka a legkisebb sajtreszelőn lereszelhető)

Tükörtojás

Általában piacon beszerezhető paprikás szalámi, olyan, amit akár szét is tudsz morzsolni az ujjaiddal

További recepteket (tematikusan) kereshetsz itt:
https://receptneked.hu/

09 Élet a harapásemelővel (és a fogszabályzóval)

Viszont két nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmemet: az egyik, hogy azon túl, hogy „iszonyatos torlódások vannak a fogívemben”, még egy elég gyakori harapási rendellenességem is van: mély harapású emberke vagyok.

Ez az jelenti, hogy amikor összeharapok, akkor a felső metsző fogaim teljesen eltakarják az alsó metsző fogaimat, annyira, hogy úgy néz ki, amikor összeharapok, mintha alul nem lennének metszőfogaim. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy amíg a mély harapásomat nem szüntetik meg, addig az alsó fogszabályzómat állandóan leharapnám. Ezért a fogszabályzóm mellé (amiből az alsó és a felső egyszerre fog felkerülni) kapni fogok egy harapásemelőt is.

Ez a harapásemelő egy elég kényelmetlen dolog, mert kerülhet a leghátsó fogak rágófelszínére (amitől nem érnek össze a fogak egyáltalán, csak azon a ponton, ahol a harapásemelő rá van építve), vagy a felső metsző fogak (általában az 1-es számú fogak) belső, nyelv felőli oldalára is (ekkor szintén nem ér össze az alsó és a felső fogsor, csak ezen az egy ponton).

Mindkét típus azzal jár, hogy egy darabig – kb. 2-3 hónapig nem tud az ember rágni, és harapni sem. Semmit. A metszőfogakon elhelyezett harapásemelővel pedig tényleg abszolút semmit.

Én sajnos az utóbbit (a metszőfogra épített változatot) kaptam, ami sajnos a kényelmetlenebb, és ehhez volt a nehezebb hozzászokni, a fogszabályzó mellette akár el is törpülhet.

Ez a harapásemelő tulajdonképpen egy fogszínű tömőanyagból készített „építmény”, rá van ragasztva a fogra, és UV lámpa fényére köt meg a tömőanyag,

Hogy el tudjátok képzelni, ez nagyjából úgy nézett ki, mint két fog – melyek hegye pontosan a nyelvemmel néz szembe, és amíg ezt viselnem kellett, a „fogak” hegyébe a nyelvem állandóan beleütközött.

Barátkozás a „bébiételekkel” (pépekkel) és a grátiszba kapott beszédhiba

Ezért – azon túl, hogy nem tudtam miatta rágni sem – irtózatosan pösze lettem. Nagyon kellett koncentrálnom, és sokat gyakorolnom, hogy alig lehessen hallani azt, hogy beszédhibám lett. Ez az idő múlásával persze javult, de amikor a fogorvos felrakta a fogszabályzót, és ezt a harapásemelőt, akkor amint összecsukhattam végre a számat (ami a szájterpesszel szét is volt feszítve), úgy éreztem, mintha rengeteg minden lenne a számban. Mintha valami boxmeccsre készítettek volna elő.

Szóval nagyon, de nagyon kényelmetlen volt, és megszólalni is nehezemre esett. Az orvos szerint volt már pityergés abból, amikor mások megkapták a harapásemelőt, és utána megszólalni is alig tudtak.

Ez akkor nagyon félelmetes érzés volt, de könnyebb volt túltenni magamat a létén, hogy felnőtt fejjel vágtam bele, és önszántamból, mintha ezt gyerekkoromban erőltetik rám, ráadásul egy 4 fogat érintő foghúzást követően.

08 Az ember szerencséje sokszor véletlenek sorozatán múlik

Aztán eljött az idő, hogy elmenjek az utolsó rendelőbe, amit még – nulla reménnyel – meg akartam nézni. Emlékszem, hogy amikor két nappal előbb érkezett az emlékeztető e-mail, miszerint foglalt időpontom van, várnak szeretettel, még gondolkodtam is rajta, hogy talán jobb lenne lemondanom. De végül megembereltem magam, és csak elmentem.

Végül 2017. március 13-ra 17 órára kaptam egy időpontot, ahol az orvos először szemrevételezte a fogaimat, és legalább 1 órán keresztül beszélgettünk a fogaim helyzetéről, és hogy hogyan lehetne megoldani az én esetemet. De ez az orvos egyáltalán nem beszélt arról, hogy ki kellene húzni és melyik fogaimat, hanem még nekem kellett rákérdeznem, hogy ő hogy látja, kellene-e fogaimat húzni? És ezt a kérdést úgy tettem fel, hogy már előre tudtam, mit válaszol majd rá...

És ekkor jött a meglepetés, amitől majdnem leszédültem a székről: ELÉG VALÓSZÍNŰ, HOGY EGYETLEN FOGAMAT SEM KELL KIHÚZNI.

Aztán miután ennél jobb hírt nem is hallhattam volna, rögtön megbeszéltem az orvossal egy újabb időpontot – másnapra – amikor készítettek (ott helyben) egy röntgenfelvételt, és vettek lenyomatot is, plusz készítettek egy pár fotót a fogaimról (tükörrel is), és az odalprofilomról is - ilyet korábban egyik rendelőben sem csináltak.

Ebből pedig egy héttel későbbre csinált nekem egy kezelési tervet az orvos, mely szerint VALÓBAN, TÉNYLEG EGY FOGAMAT SEM KELL KIHÚZNI!!!

Viszont figyelmeztetett, hogy – mivel nem húz fogat, és elég nagy torlódások vannak a fogívemben – helyet kell teremteni, ami két kiegészítő kezelést vonhat maga után: az egyik a miniimplantátum használata, a másik pedig a strippelés. Ezekről később ejtenék pár szót, egy másik fül alatt, ugyanis végül egyikre sem volt szükség, így személyes tapasztalatom ezekkel nem volt, de mindenképpen érdemesnek tartanám, hogy szó essen róluk.

07 Amikor az ördög még mindig nem tud aludni...

Mivel bennem volt a lendület, és ismét azt az időszakomat éltem, amikor jobban foglalkoztatott a fogszabis téma (talán jobban, mint valaha, ugyanis ezúttal eltökéltem, hogy belevágok, még ha foghúzás árán is), keresgéltem – emlékszem, éppen munkaidőben – de pontosan nem tudtam megfogalmazni, hogy mit.

Talán még mindig az volt bennem, hogy hátha létezik valaki, akinek szintén mindenhol azt mondták, hogy „foghúzásos eset”, aztán kiderült, hogy mégis „foghúzás nélküli eset” az övé, és ezt megírta esetleg.

Nem is tudom, talán egy ehhez hasonló blogbejegyzést kerestem, hátha valaki leírta a saját élményeit.

Valami ilyesmit beírtam a keresőbe: „fogszabályzás foghúzással”, és akkor bejött egy olyan rendelő, ahol egy olyan referencia esetet mutattak be, ahol sajnos már muszáj volt fogat húzni. Az eset átnézése után elnézelődtem még a rendelő weboldalán, ahol a főoldalon lévő mondat nagyon megtetszett:

„Fogszabályozás: egy ideálisan beállított fogazat nem csak a rágószerv működésének, optimális terhelhetőségének, ezért egy életen át való megtarthatóságának alapfeltétele, hanem egyúttal esztétikus is!”

Ez az egyetlen mondat azért fogott meg, mert minden nagyzoló kijelentéstől mentes volt, nem az volt a benyomásom általa, hogy ez egy újabb olyan rendelő, ahol minél több páciens begyűjtése a cél, hogy ezáltal minél több bevételük legyen, és nem is az ott dolgozó orvosok nagyszerűségét istenítette, vagy hogy ők milyen csúcsszuper eljárással dolgoznak, ami egyedülálló lenne a országban, hanem egy olyan mondattal fogtak meg, ami minden giccset mellőzött, ezáltal komoly hozzáértést sugallt.

Mivel elég jó hangulatomban voltam, fogtam magam, és tőlük is kértem egy időpontot ingyenes konzultációra.

Akkor még nem is sejtettem, hogy ennek a túlbuzgóságomnak és az aznapi jó hangulatomnak (no, meg a befolyásolhatóságomnak, amiben keresztanyám játszott ugye szerepet) köszönhetem, hogy végül is megmaradtak a fogaim, és lehetett mégis fogszabályzóm nekem is.
Meg persze a jó nagy szerencsének is köszönhetem, ugyanis simán megeshetett volna, hogy ezzel a kereső kifejezéssel nem találok semmit, vagy nem pont ezt a rendelőt és orvost találtam volna meg, hanem egy újabb „foghúzás-pártit”.

Szóval e két rendelőbe még elmentem, de nem sok reményt fűztem hozzájuk.

Ebbe a számomra igencsak szimpatikus rendelőbe jutottam el utoljára.
A másik rendelőben is lényegében ugyanazt hallottam, mint máshol, egyedül annyiból volt különleges eset, hogy ott is járhattam, mert míg vártam a rendelőben a soromat, érkezett egy másik lány is, aki beszélgetésbe elegyedett velem.
Kiderült, hogy neki éppen januárban szedték le a fogszabályzóját, és szinte repesett az örömtől, annyira örült annak, hogy végre nem kusza fogsorral kell éljen. Elmesélte, hogy sajtóreferensként dolgozik, ahol ugye nagyon nem mindegy, hogyan néz ki, és sajnos nem kért fogszabályzót, csak a felső fogsorára, mivel az alsó fogsorát nem látta túlzottan problémásnak.
És most ott van, hogy két hónapja szedték le a fogszabályzót felülről, ami bár gyönyörűen rendbe hozta a fogait (felül neki is voltak a saját tengelye mentén elfordult fogai, amitől szörnyen nézett ki, és nagyon nehezen lehetett befordítani, de végül sikerült) – szóval azóta folyamatosan vigyorog –, de most kezdi érezni, hogy mintha mozdulnának vissza a fogai felül, szóval sehogy nem jó az elért eredmény.

Minderre csak azért tértem most ki, mert mindegy, hogy hol csinálják meg az ember fogait (bár, az én esetemben ugye mégsem annyira mindegy – ezért is írom ezt a blogbejegyzést), de akkora változást hoz az ember önbizalmában az esztétikus fogazat, hogy ez a lány is csak úgy sugárzott, és nem bírta szó nélkül hagyni, nem bírta magában tartani ő sem az örömét.

Valahogy én sem irigykedtem rá, hanem inkább együtt örültem vele, még így is, hogy én még bőven előtte álltam, és nem is tudhattam még, hogy mekkora szerencsém lesz, hogy napok múlva megtalálom a számomra megfelelő rendelőt...

06 Egy nem várt fordulat

Szóval vártam az áprilist, közben elmeséltem a fogszabályzós tervemet többek között a keresztanyámnak is, aki azt javasolta: „miért nem mész el még egy másik rendelőbe is, hátha ott azt mondják, hogy nem kell jó fogaidat kihúzni? Pl. ahová én járok, ott ugyan egyetemisták is gyakorolnak, és legalább olcsóbban is megcsinálnák a fogszabályzást. Én a helyedben kikérném még egy rendelő véleményét, hiszen van még időd áprilisig.”

Ennek az érvelésnek nem igazán láttam sok értelmét, mert úgy gondoltam, hogy majd pont egy gyakorló oktató rendelőben fogják nekem azt mondani, amit sehol máshol még nem hallottam, illetve most az olcsóság csak egy szempont – legalább hozzáértő, és biztos kezekben legyek már, ha ilyen komoly fogászati kezelés alatt fogok állni évekig.

De, valamiért mégis hagytam magam rábeszélni, és gondoltam, hogy akkor felhívom a keresztanyám által javasolt rendelőt. Ott azt mondták először, hogy háziorvosi beutalót kell kérnem hozzájuk. Meg is tettem – kértem egy beutalót a háziorvosomtól, akinek az asszisztense elkezdte mondani kéretlenül is a saját tapasztalataira épülő tanácsát, miszerint menjek a Zoltán utcába, ahová az ő gyereke is járt. Neki sem húzták ott fogát. (Később kiderült, hogy a gyereke kb. 15-20 éve járt oda, és természetesen nem pont úgy álltak az ő fogai, mint az enyémek, tehát közel nem voltak olyan súlyos torlódásai, mint nekem)

A beutalóval tehát ismét felhívtam a keresztanyám-féle rendelőt (ahol sajnos reggel 9-től délután 2-ig volt csak rendelés, pont bőven lefedve ezzel az én munkaidőmet), de az asszisztens nem azzal kezdte, hogy van-e már beutalóm, hanem elég mogorván megkérdezte, hogy „ki az orvosa?”. Mondtam, hogy még nincs orvosom, mert új betegük lennék. Erre kijelentette, hogy az a menete, hogy én odamegyek rendelési időben (9-től 2-ig valamikor), és akihez kerülök, az fog velem végig foglalkozni, az lesz az én orvosom. Hát ilyen „kedves” fogadtatás után – és elgondolkodva azon, hogy vajon hány elkéreckedéssel kell majd élnem a munkahelyemen az évek alatt, míg tartani fog a fogszabályzásom – nem éltem a lehetőséggel.

De hogy lássátok, hogy az internetnek mégis van áldásos hatása napjainkban, és rá lehet lelni dolgokra, hozzá tartozik a dologhoz még egy igazság:

mikor ezt a rendelőt kerestem a neten, rátaláltam egy másik rendelőre is ugyanabban az utcában, ami azért volt számomra furcsa, mert keresztanyám állítása szerint abban az utcában egy egyetemnek a gyakorló rendelője működik csak és kizárólag.

Ennek a másik, véletlenül talált rendelőnek is írtam egy e-mailt (mit veszíthetek alapon), mert láttam a honlapján az árlistát, és feleannyiba kerültek ott az egyes fogszabályzó-típusok, mint máshol, ezért gondoltam, ellátogatok egy „olcsóbb” helyre is, hátha pozitívan meglepnek.

05 A fordulópont

Szóval elérkeztem 30 éves koromig, és a világháló berobbanásával (ami megtörtén már olyan 13 éves koromban) sem találtam megoldást a problémámra. Nem találtam olyan rendelőt vagy fogorvost, ahol azt a számomra hihetetlennek és lehetetlennek tűnő vágyott mondatot hallhattam volna. Sehol.

Így hát beletörődtem a megváltoztathatatlanba. 30 éves koromig voltam hajlandó várni, halogatni, de – gondoltam - van már annyi csálé fogakkal eltöltött év a hátam mögött, hogy megunjam. És akkor elhatároztam, hogy nekem most van végre annyi pénzem is, amibe egy ilyen fogorvosi kezelés kerül, úgyhogy ha nekem most is azt mondják, hogy csak így lehet, vagy sehogy, akkor rendben, húzzák ki annyi fogamat, amennyit kell, de nem akarok ilyen béna mosollyal maradni életem végéig.

A normális kinézet megszerezhető - lehet, hogy nagy árat kell érte fizetni, de szeretnék végre normálisan kinézni, ha mosolygok és nevetek. Én hahotázni akartam! Mások arcába nevetni széles vigyorral, és nem szégyenkezni/takargatni tovább azt, ami másnak természetes, hogy megmutathatja. Másnak lehet, csak nekem nem???

Úgyhogy 2016. októberében elkezdtem a témával ismét komolyabban foglalkozni, elmentem még 3 eltérő maszek rendelőbe, és azt mondtam: ha nekem az egyik hely szimpatikus lesz, ott csináltatok egy röntgenfelvételt, egy lenyomatot, és ha még annak alapján is biztosan és kétséget kizáróan azt állítják, hogy muszáj a foghúzás, akkor legyen.

Mert az igazsághoz hozzá tartozik, hogy soha nem jutottam tovább az ingyenes konzultációnál, ahol csak szemrevételezéssel vizsgálnak meg, és feltételezésekbe bocsátkozva állítják ezt a szörnyű, csonkítással felérő diagnózist. Ugyanis ha valaki szemrevételezéssel mer állítani egy ilyen (számomra) súlyos, és visszafordíthatatlan tényt, akkor annál én korábban nem jelentem meg többé, és nem is gondolkodtam azon, hogy ennek ellenére azért készíttessek már röntgent és lenyomatot valamelyik rendelőben.

Viszont 30 éves koromra ez az elhatározás is megérett bennem (most azzal az érvvel, hogy hátha a lenyomat és a röntgen alapján mégis csak van kilátásom rá, hogy minden fogam megmaradjon), és elkészült a röntgenfelvétel egy igen jó reklámmal rendelkező rendelőben, majd a lenyomat egy másik, lakóhelyemhez közeli olyan rendelőben, ahol már korábban jártam egyszer, a meddő próbálkozásaim alkalmával, és ahol a doktornő elég szimpatikusnak tűnt.

Itt a doktornő 1 héttel későbbre elkészítette nekem a gipszmintámat, és azon be is jelölte, hogy melyik fogaimat kellene kihúzni. Még most is élénken emlékszem rá, hogy ezzel kezdte a rossz hír közlését: „nagyon szerettem volna foghúzás nélkül megoldani, de annyira vékony az állkapocs csontod, hogy nem bírná azt, hogy annyira kidöntsem a felső metsző fogaidat, amennyire fogak húzása nélkül muszáj lenne, úgyhogy sajnos alul-felül húzni kell 2-2 fogat. És előtte az ínyben lévő két bölcsességfogadat is ki kell műteni. Azok nélkül gyere vissza hozzám fogszabályzóért”.
Ez a kifejtés eléggé szuggesszíven és meggyőzően hatott rám, és ugyanakkor egyből összedőlt bennem a világ, és kezdett a fejem vörösödni, annyira ideges és csalódott lettem. Ugyanis hiába készült végre röntgen és lenyomat is a fogaimról, a diagnózis ugyanaz: muszáj fogakat húzni.

Közben volt a fejemben egy gondolat, hogy azért egy másik rendelőben sem ártana véleményt kérnem a röntgenfelvétel és a gipszlenyomatom birtokában, nehogy most a türelmetlenségem miatt járjak úgy, hogy végre itt vannak a kezemben ezek a leletek, és pont most nem kérem ki több orvos véleményét a minták birtokában, csak egyetlen egy orvosét. Tehát még ekkor is élt bennem egy olyan hiú remény, hogy hátha egy másik orvos máshogyan vélekedik.

Így hát eljutottam a munkahelyemhez közeli másik rendelőbe, ahol a doktornő szintén nagyon szimpi volt, bár a szemrevételezése után ő sem kecsegtetett azzal, hogy egészen biztosan maradhatnak a fogaim. De ő már legalább azt mondta, hogy biztosat csak a röntgenfelvételt és a lenyomatot megvizsgálva tud állítani, illetve még utána is kiderülhet, amikor elkezd dolgozni a fogszabályzó, hogy mégsem kell fogat húzni – hiszen nyilván nem azzal kezdené, hogy kihúzná előre a fogaimat, és utána tenné csak fel a fogszabályzót.

Nála 2017. januárjában jártam, és már jó előre közöltem vele, hogy én csak nyáron, vagy legkorábban tavasszal tudnék belevágni a dologba, amikor elengednek több hét szabadságra a munkahelyemen, és tudok esetleg „fogatlan banyaként” rohangálni pár hétig, meg szokni a fogszabályzómat és a foghúzás miatti fogatlanságomat.

Nála is volt egy mondat, ami nagyon megmaradt bennem: amikor befejeztem egy fél mondatát, amit a foghúzás szükségessége miatt kezdett el kifejteni, akkor így szólt nagy boldogan:

„Na, végre, köszönöm, maga végre az olyan első páciens, aki nem ágál minden erejével a foghúzás ellen (ekkor voltam már 99%-ig beletörődött állapotomban), hanem belátja, hogy erre azért is szükség van, mert ugyan be lehet szabályozni a fogakat foghúzás nélkül is, és addig nincs is semmi probléma, míg fenn van a fogszabályzó, mert az sínezi a fogakat, de mihelyt lekerül a fogakról, és a gyerek nem hordja az éjszakai fogszabályzóját olyan gyakran, ahogyan kellene, akkor jön a feldúlt szülő hozzám, hogy miért kezdenek visszarendeződni a gyerek fogai? Ekkor csak széttárom a karomat, és azt mondom nekik: hát maguk nem engedték kihúzni a gyerek fogait, hogyan várják akkor el, hogy stabil legyen az elért eredmény?”

Már ekkor szöget kellett volna üssön a fejembe az a fél mondata, miszerint „meg lehet szabályozni ugyan a fogakat foghúzás nélkül is, csak úgy nem lesz tartós az eredmény”. Jé, mégis meg lehet szabályozni foghúzás nélkül is??? De hát az egy újabb orvosi hozzáértést (vagy véleményt) igénylő kérdés lett volna, hogy mitől stabilabb egy olyan módszerrel végzett fogszabályozás, ahol fogakat távolítottak el, mint egy olyan módszer, ahol nem húztak fogakat? Ezt már meg sem mertem kérdezni, mert nyilván nem beszélt volna maga ellen, ha válaszolt is volna a kérdésemre. Biztosan kitalált volna valami elég hihető választ, hiszen én úgysem értek hozzá, mivel hát nem vagyok orvos.

Mindenesetre a beszélgetés végén – amikor inkább az orvos hallotta azt, amit szeretett volna, én pedig azt hallottam, amit nem igazán akartam – megállapodtunk abban, hogy április 14-ére (a dátumnak később jelentősége lesz!) készít nekem egy kezelési tervet, ami alapján eldől, hogy kell-e, és ha igen, pontosan melyik fogaimat húzni. Mondom: ez volt a sokadik orvos, akiben kivétel nélkül fel sem merült, hogy elgondolkodjon olyan módszeren, ahol nem kell egyetlen fogat sem kihúzni. Tehát ő is ugyanolyan foghúzás-párti volt, mint az előző körülbelül 9 másik maszek fogorvos.

A fél mondatával pedig már nem is foglalkoztam, hiába ültetett vele bogarat a fülembe, mert elképzelésem sem volt, hogy hová forduljak ezzel a fél mondattal, és ha foglalkoztam volna vele, és még másik 10 helyre elmentem volna, akkor könnyen lehet, hogy idegroncsként hagytam volna a fenébe a témát még további 10 évig konkrét továbblépés nélkül a levegőben.

04 Majdnem leestem a székről...

Amikor ezt meghallottam, majdnem leestem a fogorvosi székről. Egyszerre okozott határtalan örömöt és boldogságot, hogy végre kimondta nekem ezt a mondatot egy fogorvos (erre a mondatra azonban várnom kellett legalább 20 évet), és volt hihetetlen, és ébresztett bennem gyanút, hogy vajon ő miért mond homlokegyenest mást, mint az előző nagyjából 10 fogorvos, ahol az elmúlt években jártam??? Hogyan állíthatja valaki ekkora határozottsággal azt, ami másik 10 orvosban – mint ötlet – még csak fel sem merült soha, sőt az a 10 másik orvos ennek a totális ellentétjéről volt meggyőződve?

És volt még egy harmadik érzés is bennem, ami miatt a fejemet tutira elöntötte a vörösség, és az egész addig maradt is az ábrázatomon, amíg álomra nem hajtottam a fejemet, ugyanis meg kellett emésztenem, hogy majdnem milyen súlyos hibát követtem el: ha nem találom meg ezt a nagyszerű fogorvost, akkor én két hónappal később egy másik rendelőben, egy másik fogorvos javaslatára kihúzatom a felül 2 jó fogamat (majd idővel az alsó kettőt is). Amit 30 éves koromig nem húzattam ki sehol. (Plusz két ki nem nőtt bölcsességfogamat is majdnem kiműttettem előtte, amire minden fogorvos azt mondta, hogy az is jobb, ha kinn van, mint ha benn hagynánk – de ez nyilván a kisebbik áldozat)

Ugyanis 20-tól 30 éves koromig mindig foglalkoztatott a kérdés (hol jobban, hol kevésbé), hogy vajon tart-e már ott az orvostudomány, hogy meg lehetne az én fogaimat is – foghúzás nélkül – szabályozni? Ezért ez alatt a kb. 10 év alatt jártam vagy 10 különböző maszek rendelőben, és vártam a csodát. Vártam, hogy hallhassam már ezt a mondatot!

Amikor teljes megtévesztettségben élsz...

Mert szörnyű volt úgy élni 10-től 30 éves koromig, hogy igazából nem is volt választási lehetőségem sem: elhitették velem, hogy csak foghúzás árán lehet fogszabályzóm, máshogy nem igazán.
Mert az én számban akkora torlódások vannak, annyira nincs hely, hogy csak így lehet helyet teremteni. Gondoltam is mindig: „miért, talán másoknak, akiket az utcán, vagy a suliban fogszabályzóval láttam, azoknak ezek szerint vagy mindnek kihúzták jó fogaikat, vagy akkora mázlistának születtek, hogy nem volt rá szükség, mert nem volt ekkora káosz a szájukban, mint nekem? Miért csak én vagyok ilyen peches?”

És ezért az olyan időszakaimban, amikor kevésbé foglalkoztatott ez a téma, mindig azzal hessegettem el a gondolatot a fejemből, hogy „nekem majd akkor (öreg banya koromban) lesz fogszabályzóm, ha már elkezdenek romlani és kipotyogni a fogaim, és amikor már úgysem bánnám, hogy kihúznak itt-ott egyet-egyet”, vagy „majd ha tart már ott az orvostudomány, hogy meg lehet ezt oldani foghúzás nélkül is”. Ez utóbbi gondolatot persze rögtön követte egy olyan cinikus gondolat is, hogy „persze, majd egyszer csak feltalálják azt az eljárást, hogy képesek lesznek valakinek szélesebb állkapcsot műteni – biztosan szépen fog kinézni tőle az ember!”.

A laikus hozzá nem értésemet ez a kis gondolatmenet is remekül mutatja, amin a fogorvosom csak diszkréten elmosolyodna, és azt mondaná: „hát, közel nincs erről szó”.

03 Vállalható áldozat?

Vállalható áldozat?

Ugyanis az elmúlt 10-20 évben MINDIG, MINDENHOL azt hallottam, bármelyik orvos rendelőjébe is vitt a sors, hogy: „ahhoz, hogy a maga fogait meg lehessen szabályozni, ahhoz 4 (jó) fogát egészen biztosan ki kell húzni.”.

Aztán hallottam ennek a cifrázós változatát is, miszerint: „felül egészen biztosan 2 fogát kellene kihúzni, alul elképzelhető, hogy elég lenne csak 1 fogat kihúzni”.
Erre szintén kikerekedett a szemem – csakúgy, mint a „felül 2 – alul 2” szöveg hallatán -, mivel elképzelni sem tudtam, hogy az mégis hogy nézne ki: vajon melyik egy fogamat kéne alul kihúzni, és miért „csak” azt az egyet? Vagy mi döntené el, hogy elég csak azt az egyet, vagy mégis inkább kettőt kellene? Mert – bár nem vagyok hozzáértő – azt azért még én is gyanítottam, hogy a szimmetria érdekében igen kockázatos lenne úgy megfosztani engem a fogaimtól, hogy páratlanul teszik azt. Ha felül kettő sorsa van biztosan megpecsételve, akkor alul miért csak egy fogé? Vagy akkor hogyan találkoznának a fogaim alul-felül, ha a fogaim felül páros létszámban lennének meg, alul viszont páratlanul? Még én is tisztában voltam azzal, hogy az ember fogazatát nem véletlenül osztják 4 kvadránsra, négy részre. Mert így találja meg a párját az alsó fogazat a felsővel. És ebbe nem fér bele számomra az, hogy fogeltávolítást követően az egyik fogív hosszabb, mint a másik.

Már eleve azt nehezen vette be a gyomrom 10-12 évesen (és később is, amikor már elmúltam 20-25, meg 30 éves is), hogy miért kellene ahhoz 1, vagy akár 4 jó fogamtól megfosztani engem, hogy szabályosan állhassanak a maradék fogaim. Ez 10, meg 20, de 30 évesen is csonkításnak hatott. Nem hathat másként. Amíg egy fognak az eszmei értéke pénzben nem kifejezhető, mert az a fog egy hibátlan, jó fog, és betölti (vagy betölthetné) a funkcióját, vagyis rágásra/harapásra használható, addig ez mindig csonkításnak fog hangzani, akárhány éves embernek (gyereknek, vagy felnőttnek) mondják is. És ezért ez a kijelentés elfogadhatatlan.

Persze, nekem is van egy csomó olyan ismerősöm, akinek szintén ki kellett húzni kiskorában fogait ahhoz, hogy meg lehessen szabályozni, és persze ők is túlélték, itt vannak, de ettől én még nem tudtam elfogadhatóbb ténynek felfogni ezt az egészet, mert ők is túlélték, és mert jól vannak.

Pont ez a mindenhol hallott mondat tartott vissza 31 éves koromig attól, hogy belevágjak a fogszabályzásba. Na, azért az ára sem volt éppen túl nagy csábító erő, de az ember bizonyos anyagi áldozatokat hajlandó meghozni, ha annak értelme is van, és nem jár felesleges csonkítással.

Szóval – miután az első iskolai fogorvosi vizsgálat feltárta ezt a laikusként is könnyen felismerhető problémát, hogy itt bizony fogszabályzásra lenne szükség – ezt a felismerést rögtön követte az a bizonyos bicskanyitogató mondatrész, miszerint „bizony csak foghúzás árán lehet megoldani”.

Akkoriban még a szüleim hoztak döntéseket helyettem – lévén, hogy gyerek voltam – és apukám akkori döntését csak a mai eszemmel (és a mögöttem lévő „kalandos utat” bejárva) tudom igazán díjazni: mert ő úgy döntött, hogy az „én lányaimnak (mert hogy van egy ikertesóm is, ugyanezzel a problémával) jó fogait nem engedem kihúzatni! Majd ha ők felnőtt fejjel úgy döntenek, hogy ki akarják húzatni jó fogaikat, csak hogy szabályosan álljanak, akkor arról döntsenek ők maguk, felnőtt fejjel. De amíg ők gyerekek, és én döntök helyettük, addig bizony maradnak a fogaik a helyükön, és sajnos maradnak így csálén, ahogyan kinőttek.”

Namost egy ilyen mondat a szülőm szájából esetleg felháborodást kelthet egy mai fiatal gyerekes szülőben, mivel „hogy lehet már valaki ilyen konzervatív”, és egy mai fiatal gyerek/tini számára is lehet felháborító, különösen mivel manapság annyira szépség-és tökéletesség-orientált világban élünk. Mert egy tini is gondolhat apám válaszára úgy, hogy „persze, és akkor apám tilalma miatt kelljen ilyen ocsmány, csámpás fogazattal átesnem a tinédzserkoromon és így kell kinéznem egészen felnőtt koromig? Nehogy már ő mondja meg!”

A nem vállalt áldozat és ennek ára

És valóban: ebben lehet igazság: mert amíg nincs fogszabályzó, addig maradnak a csámpás fogak, mint ahogy maradtak az én esetemben is. És nem mondanám, hogy könnyű volt átesni a tinédzserkoromon ilyen előnytelen mosollyal.

Mert így nekem mindig oda kellett arra figyelnem, hogy kire miként mosolygok, és főleg arra, hogy hogyan mosolygok akkor, ha osztályfotó készül, vagy később, az okostelefonok világában, amikor már bárki fotózhatott.
Különösen akkor volt idegesítő, hogy az én fogaim úgy állnak, ahogy, amikor igazolványképet készítettem, és a fotós megszólalt, hogy „nagy mosolyt kérek!” Mert bizony tőlem azt várhatta napestig! Vagy, amikor osztályfényképezés volt, és a nevetgélős, lazább kép készült, a fotós ismét elkiáltotta magát, hogy „mondjátok háromra, hogy KOLBÁÁÁÁSZ!”, akkor én bizony azt sem mondtam.
És sorolhatnám tovább az önfeledt széles mosoly-jellemezte eseményeket: osztálykirándulás, szalagavató, ballagás, érettségi bankett, diplomaosztó, stb. Ezek a fontos események mind széles mosoly nélkül lettek megörökítve, és aki csak fotókról ismert volna, biztosan azt hitte volna rólam, hogy én egy citromba haraptam kisgyerek koromban, és azóta úgy is maradtam. Magamban az ilyen zárt szájjal kivitelezett mosolyomat úgy neveztem el, hogy ez a „Mona Lisa – mosolyom”.

Viszont apám válaszáról csak jóval később igazolódott be, hogy mégis csak jó döntést hozott, 2017. március 21-én, amikor megtaláltam végre azt a rendelőt, ahol először hallhattam azt a rég áhított mondatot, hogy „elég valószínű, hogy egyetlen fogadat sem kell kihúzni azért, hogy megszabályozhassuk” - ez a megfogalmazás, ez a mondat életem végéig belém égett.

01 Előszó

Ebbe a blogbejegyzésbe nem magamutogatási céllal kezdtem bele, hanem kizárólag azért, hogy mások tanulságára legyen, és hogy mindenki vonja le belőle a megfelelő tanulságokat!

Ugyanis a fogszabályozás egy olyan orvosi kezelés, ami sok esetben visszafordíthatatlan változásokat eredményez (pl. a foghúzással elvégzett fogszabályozás), és ami minimum hónapokat, de általában éveket is (időben, és türelemben/odafigyelésben egyaránt) igénybe vesz, ezért nagyon fontos, hogy alaposan mérlegeld, mielőtt belevágsz, hogy valóban szükséged van-e rá, és tájékozódj a témában!

Mielőtt belevágtam a fogszabályozásba, én is igyekeztem megtudni a lehető legtöbbet ezzel az úttal kapcsolatban, amire készültem rálépni. 

És ezt nagyon fontosnak éreztem (érzem ma is), fontosabbnak, mint azt, ahogyan a kezelés alatt tartom magamat a szabályokhoz, mivel ebben a témában minimális személyes tapasztalatom volt. Az elején, sőt még évekkel később sem igazán volt fogalmam arról, miként is juthatnék annyi hiteles információ birtokába, ami után úgy érezhetem, hogy igen, elérkezett az idő, hogy belevágjak.

Akkor is érdemes kicsit tájékozódni, körülnézni, ha már van némi rálátásod erre a témára (esetleg ismerősöd visel fogszabályzót, és ő beszámolt neked a vele kapcsolatos tapasztalatairól), hiszen még akkor is gazdagodhatsz új szempontokkal, ha már tudod, mit szeretnél.

Jó, ha tudsz beszélni több olyan emberrel is, aki visel/viselt fogszabályzót, mert akkor rákérdezhetsz, hogy mi lett volna az a dolog, aminek örül volna, ha valaki elmondta volna neki, mielőtt belevágott. 

Lehet, hogy felbecsülhetetlen értékű jó tanácsot fogsz tőle kapni. 

Szóval a tájékozódás nagyon-nagyon fontos (és szerintem kihagyhatatlan) lépés, bármilyen hosszabb folyamatba is kezd bele az ember, a kutatás időszaka hetekig, de akár hónapokig is eltarthat - esetemben ez évekig tartott, ami már-már túlzás, és nem feltétlenül van rá mindenkinek szüksége, ezért is gondoltam arra, hogy egy blogbejegyzésben megosztom veletek a saját személyes tapasztalataimat, hogy nektek ne kelljen évekig várnotok a saját lehetőségetekre, mire megadatik.

Vágjunk is bele! :)

(2017.04.17. és 2017.12.03. - majdnem 8 hónap utáni változás)